Szentgróti Dávid festészetét széles gesztusok, fényt feltáró színek és rétegek által létrehozott titokzatos terek jellemzik. Festészete a kétezres évek közepén indult, amikor az absztrakt, nagy méretű táblaképeket még nehezen fogadta be a közönség. A gesztus és a szabad alakítás ideájában híve Bánki Ákossal és Baráth Áronnal több csoportos kiállításon vett részt. A Garten Kortárs Művészeti Alapítvány felkérésének eleget téve vállalta, hogy festészetét grafikába öltve a Garten Balaton szitamappa résztvevőjeként első szitanyomát létrehozza. A művésszel eddigi pályájáról és művészeti ideáiról beszélgettünk.

Hogyan jellemeznéd festészetedet?

Elsősorban reflektív művészet, mely a festészet médiumára és hagyományára reagál. Stílusában persze absztrakt, de ez a szempont másodlagos számomra, nem feltétlenül azonosulok képeimmel. Művészetem a festés műveletét és elemeit kihangsúlyozó festészet, amelyben a festmény a festői műveleteket rögzítő tárgyként létezik. Képeimen a hagyomány tisztelete és ennek dekonstrukciója egyszerre van jelen, alkotás közben ennek a kettősségnek az egymásra hatása érdekel. Miközben fellazítom a struktúrákat, az kérdés foglalkoztat, hogy a véletlent is bevonó műveletek hogyan hatnak a meglévő rendre.

​Milyen hagyományokon áll művészeted?
Szakmánk mélyen a történelem előtti hagyományban gyökerezik nagy túlélőként, azonban a szerepe, értelmezése minden korban más és más. Napjainkban példátlanul sok információ áll rendelkezésünkre erről, hogyan látták a világot és vélekedtek róla előttünk. Időben mégsem mennék vissza nagyon, ha a gyökereimet keresném, ezért elsősorban a klasszikus modern festőkre hagyatkoznék, mint Paul Klee vagy Kandinszkij.
A szűkebb környezetemből pedig fontos számomra egyetemi mesterem Tolvaly Ernő gondolkodás módja és a „Pécsi Iskola”, mint például Keserü Ilona, vagy Lantos Ferenc. Ezek azonban inkább áthallások, nem tudatos esztétikai választások.

​A színekkel és formákkal való játék terén milyen fontos lépések voltak idáig festészetedben?
Visszatekintve azt látom, hogy a kötöttebb formák egyre dominánsabbak az idő múlásával. De mi más lenne a műalkotás, ha nem valamiféle szabályok összefüggése? Szabályok nélkül nem is lenne látható. Ezeknek a szabályoknak egyéni használata, föllazítása vezethet a festőiséghez. A rendszer, amit elméletben kitalálok, festés közben felborulhat vagy akár önmagába omolhat, és sokszor ezeket a helyzeteket nem tervezett, oda nem illő formákkal tudom csak megoldani. Volt olyan festői periódusom, amikor a rendezettséget és formalitást elvetettem, de most újra fontosnak érzem.

Színeid természettapasztalásból erednek vagy festészeti reakciók?
Természetesen minden színélmény kötődik valamilyen tapasztaláshoz, de nem ezt a kapcsolatot hangsúlyoznám. Inkább a festészetből erednek, a festészeti tapasztalataimból erednek. A fény-fokozás az, ami leginkább érvényesül a színhasználatomban. Sokszor világos alapot használok azért, hogy a színeken keresztül a fényesség megjelenhessen. Kevésbé a minőségek, színezetek érdekelnek, mint a fényesség, fényintenzitás, fényfokozás.

Mit keresel, mifelé haladsz munkáidban?
Remélem a megvilágosodás felé:) Ha szerényebben szeretném megfogalmazni, akkor koncentráltabb jelenlét fele törekszem. Ez egyrészt több tudatosságot és önismeretre való törekvést de emellett az ismeretlenre való rácsodálkozás és reagálás képességét is jelenti.

​Mi az ars poétikád?
A vak festő:) Bármennyire is abszurd, ez elég kifejező. Nem azt festem, ami közvetlenül látható, hanem láthatóvá akarok tenni dolgokat. Festészetemet a közvetlen látás vágyképe vezeti, melyben az előzetes tudás - bármelyik festészeti iskola módszertana - már nincs jelen. Ilyen persze nincs! Néha azt érzem, olyan ez, mint fejest ugrani egy üres medencébe – ami festőként arról a hitről szól, hogy létezhet közvetlen megismerés, és lehet, hogy neked sikerülni fog…

Milyen közösséget vállalsz a Garten szitamappában szereplő többi művésszel?
Bánki Ákossal és Baráth Áronnal sokszor állítottunk már ki együtt, életutunk is többször keresztezte egymást, sok mindenben a festészeti ideáink is megegyeznek. Baráti és szakmai közösség van köztünk. Nádler István festészetével formai rokonságot is találok: az egyszerű, függőleges ecsetvonás gesztusa, mint állítás, mindkettőknél megjelenik, de más-más jelentéssel.

Miről beszélget három absztrakt festő, ha összejön? Hogyan tudnád megfogalmazni a közös nevezőt és az eltéréseket?
Közös a vitalitás és a szabad alakítás, a szabadság ideája. Az eltérés vérmérsékletből és habitusból fakad. Ákos ebben a hevességben szélsőséges maximalista. Áron pedig, mint egy rutinos séf, jó érzékkel adagolja a dolgokat. Én a képzelgő vagyok a csapatban, de nem negatív értelemben. Nálam a diskurzus, a valamihez való viszony mindig fontos szerepet kap.

A szitamappádban szereplő grafikádról mit lehet tudni?
A címe, Imprinting, az etológiából és pszichológiából átvett fogalom, mely bevésődést jelent, én azonban inkább áthallásos értelemben használom. A képen ugyanaz a gesztus több rétegben ismétlődve kötötté válik, rögzítve lesz maga által, mely interferenciát, vibrálást eredményez. A gesztus a felső rétegben a geometrikus struktúrát szétdarabolja, ez adja a mozgást, a festői történést.

A szitanyomaton szereplő kép alapja egy festményed, vagy grafikai tervezéssel hoztad létre?
Erre a jó válasz az, hogy is-is. Szoftverrel terveztem, de hasonló formákkal ezt a struktúrát már festés közben is létrehoztam. A grafika önmagából nem jött volna létre. A gép elé leülve viszont érdekelt, hogyan tudom egy kötött struktúrákkal dolgozó programból kicsiholni a festőiséget, hogyan tudom játékba hozni ezeket a formákat. Akár ahogyan a digitális eszközeinken is kötött struktúrák vannak, melyekben gesztusokat teszünk, gesztusokkal közlekedünk.

Milyen jó oldalát emelnéd ki a szitának, vagy akár ebben a mappában való közreműködésednek?
Eleve az együttműködést nagyon élveztem. Ez az első szitanyomatom, és örülök, hogy végre betekintést nyerhettem ennek a technikának a folyamatába, láthattam, hogyan készül egy ilyen munka. A réteges gondolkodás egyébként is jellemző rám, ez a technika most új variációk létrehozására inspirált. Szívesen folytatnám ezt, a szitatechnikában való gondolkodást, aminek a vége akár egy öt lapos sorozat is lehet.

​​

szerző: Batka Annamária
fotók: Lukács Gabi

​