2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Károlyi Zsigmond osztályában. Azóta csorgatja, tépi, vágja, fújja, ragasztja absztrakcióit. Legutóbbi, Laundries című kiállításán szennyes ruhahalmokba keverednek a hétköznapok és a művészettörténet mintázatai.
fotó: Éder Vera
Már a Képzőművészeti Egyetem előtt is foglalkoztatott az absztrakció, vagy ott fedezted fel magad számára?
A felvételi munkáim között szerepelt már absztrakt kép, az absztrakciót azonban ekkor még nem használtam tudatosan. Egy rozsdás felületet festettem meg, mert már akkor is izgatott a tárgyak felszíne és faktúrája. Az egyetem alatt aztán rátaláltam Mark Rothko, Helen Frankenthaler, Franz Klein, Clifford Still, tehát az absztrakt expresszionisták munkáira. Nagyon vonzott ezeknek a képeknek a szellemisége. Harmadévben amikor gesztenyefa árnyékokat rajzoltam körbe (hosszú papírhengerekre), akkor történt bennem egy komolyabb elköteleződés az absztrakció iránt.
Az egyetemen Károlyi Zsigmond volt a mestered. Miként hatott rád?
Károlyi Zsigmond harmadévtől lett a mesterem. Sokat köszönhetek neki. Rengeteget beszélt általa sokra tartott művészekről és műveikről, miközben filozófusoktól és íróktól idézett. Egyfajta művészetről való gondolkodásra és érzékenységre hívta fel a figyelmünket. Segített abban, hogy könnyebben eligazodhassunk a kortárs művészetben. Harmadévben Richard Long és Andy Goldsworthy, ötödévben Cy Twombly művészete kapcsán esett szó az ember jel - és nyomhagyás iránti elemi igényéről.
Az egyetem ötödévét halasztottad, Angliába költöztél. Ez megváltoztatott valamit benned?
Igen. Egy angliai kisvárosban dolgoztam, és közben folyamatosan látogattam a londoni kortárs kiállításokat. A londoni fényreklámok, kirakatok, galériák vizuális nyelve és színélményei következtében bátrabban kezdtem használni a színeket, a galériatúráim során szerzett tapasztalatok pedig felszabadítóan hatottak a munkámra. Kint többféle anyag felhasználásával kollázsokat készítettem, festéket csorgattam. Ezek a dolgok mind beépültek a diplomamunkáimba.
Volt meghatározó kiállításélményed?
A Barbican Centerben volt egy kiállítás, amely Duchamp amerikai művészetre gyakorolt hatását dolgozta fel John Cage, Merce Cunningham, Robert Rauschenberg és Jasper Johns munkáin keresztül. Teljesen más, de rendkívül fontos emlékeim közt szerepel, amikor a Tate Modernben beléptem Mark Rothko „termébe”, vagy amikor először láttam Tracey Emin ágyát…
Diplomamunkák: Red, Lila, Magenta, Orange, 4x140x200cm, 2014
A diplomamunkáid messziről nézve absztrakt expresszionista táblaképekként hatnak, közelebb menve hozzájuk azonban egészen érdekes rétegekre bomlanak.
Olyanok, mint a színes falak… Igyekeztem a városban átélt és az évek alatt raktározott vizuális élményeimet visszaadni. A pesti öreg házak falai rengeteg emléket hordoznak és tobzódnak rajtuk a festőket inspiráló motívumok, gesztusok. A falak minden kis részlete történetet hordoz: ahogyan a sérült, omladozó homlokzatra rákerül egy graffiti, vagy hirdetőfelületté válik, amelyet később lemos az eső. Olyan ez mint egy időkapszula, amelyet a rombolás és az építés közös erői folyamatosan alakítanak.
Az egyetem után hogyan indultál útnak? Későbbi műveiden mintha folyamatosan bontanád le a festészet hagyományos struktúráit és kereteit.
Az egyetem után a diplomamunkámban megjelenő gesztusaimat kezdtem elemeire bontani. Először festéket húztam le a vászonról színes pauszpapírokkal, így született a Nyomatsorozat. Később a Flow sorozat a folyadékok csorgatásáról és a folyadék nyomhagyásáról szólt, ezekkel párhuzamosan jöttek létre a Gesztusképek, vagy a darabjaira tépett, és egymásra ragasztott Kollázsképek. Ugyanakkor a képek elkezdtek lassan kilépni a keretből, mind síkban, mind térben.
Tóth Anna Eszter: Patterned painting - Pink layered on Blue, 40x40cm, akril, vászon, 2017
A sorozatok mindegyike formailag különböző, mégis alapjaiban egy tőről fakadnak.
A sorozatok mindegyike a körülöttem lévő világ észrevételein alapul, amelyeket újraalkotok.
Ezeket az észrevételeidet hogyan rögzíted?
Rengeteget fotózom. Általában az ember és a természet által létrehozott, magukra hagyott ottfelejtett tárgyakat, vagy olyan szituációkat, amelyek valamiféle történetet mesélnek el pusztán a létezésük által. Olyan dolgokat is fotózok, amelyek a kortárs művészetre, illetve ismert kortárs alkotók műveire emlékeztetnek.
Két olyan sorozatot is készítettél, melynek motívumai megidézik Hantai képeit. Szándékosan hoztál létre rá utaló jeleket?
A nyomhagyás, a kollázs, és az irányított véletlen fogalmai úgy vélem, őt is foglalkoztatták, néhány munkánk között fellelhető vizuális kapcsolat oka ebben keresendő. A nyomatoknál az foglalkoztatott, hogyan tudok kevés gesztussal és színnel vizuálisan tartalmas képélményt létrehozni.
Tóth Anna Eszter: Prints sorozat 4x50x70cm, akril, vászon, 2015
A gipszdomborművek vizuálisan kapcsolódnak a nyomatokhoz, és ezek a munkák először lépnek ki a síkból a térbe. Hogyan született ez a sorozat?
A gipszdomborműveim a Flow című sorozatomhoz kötődnek. Akkoriban /2016-ban / azt figyeltem, hogy a járdákon milyen rajzolatokat hagynak a különböző folyadékok, hogyan száradnak fel a tócsák, merre találja meg útját az esővíz. Ezt a helyzetet szerettem volna újrateremteni. A gipszet formába öntöttem, majd mikor kiforgattam abból, akkor lettem figyelmes a felszínén keletkezett gyűrődésmintázatokra, amelyek a nyomataim térbeli variációiként is értelmezhetők. A gipszek a Megkövült sorozat nevet kapták, ezekre festettem.
Tóth Anna Eszter: Orange on Pink Shades 7x 31x25 cm, akril spray , zománc, gipsz, 2016
Hantaï módszerében is a művész nem annyira alkotó géniusz, mint inkább közreműködő, aki aláveti magát az anyagnak.
A londoni National Gallery-ben Monet az egyik tavirózsás képében festőkéssel vastagon festi az indák motívumait, mintha vastag papírokat szakított volna a vászonra. Hogyan lehet a festő hagyományos képalkotási eszközeit mesterségesen, ’álgesztusokkal’ megidézni, ez érdekelt. Ez a dolog mai napig jelen van a művészetemben. A szennyesruhák mintáit ugyanis, vagy valóban ráfestem, vagy a kollázs hagyományait folytatva ráragasztom.
A Laundries című sorozatodban mintha megjelenne mindaz, amivel eddig kísérleteztél, az anyag véletlensége, a formák gyűrődése, a rétegek egymásra rakódása, mégis mintha valami teljesen új útra léptél volna általa. Hogyan született ez a sorozatod?
Itt is, mint minden más esetben, hétköznapi élmény inspirált. Ez azonban valamiféle felismerés volt. A fürdőszobában a szennyeshalmokat nézve fedeztem fel, hogy a színes monokróm ruhahalmok igazából 3D-s kollázsok, melyek múzeumi, vagy galériás keretek között tökéletes szobrok lennének. Szerettem volna a saját ruhaszobraimat létrehozni, és festeni rájuk.
Tóth Anna Eszter: Laundries sorozat, fotó: Éder Vera
Technikailag hogyan valósítottad meg ezeket a kupacokat? Vásznakat formáztál meg?
Nem, ezek igazi ruhák, amelyek egy speciális anyagba mártva megkeményednek. A textilek formái véletlenszerűen alakulnak, a szobor végső formája előttem mindig ismeretlen, amit nagyon izgalmasnak tartok. Ezután bemintázom őket, vagy festek rájuk. A formák sokszor hozzásegítenek „magukhoz illő” színt, vagy mintát választanom. A minták pedig lehetnek a saját ruháim virágmintái, vagy egy szuperizgi talált minták a netről, de ugyanúgy Yayoi Kusama, esetleg Hantai Simon egy-egy festményéből kölcsönzött motívumok is.
A szennyes ruha előkészítése, a mosás, ez a vízhez közeli állapot tudatalatti folyamatokat indít meg. A redőzött, rétegzett minták pedig spirális, örvényszerű formákká állnak össze.
Igen, szó szerint összemosódnak. Egyik ismerősöm azt mondta, hogy olyan, mintha a Laundry festményeken épp most forognának a mosógépben a ruhák. Egyébként volt, hogy fázisfotókat készítettem a mosógépben forgó és meg- megálló ruháimról, mert számomra nagyon érdekes volt, ahogy a ruha egymáson gyűrődve a mosógép széléhez tapadt. Minden fotó más-más pillanatot merevített ki, más-más vizuális élményt okozva. Szóval az élmény munkál bennem, így ráhibázott az illető.
Tóth Anna Eszter: Laundries sorozat, fotó: Éder Vera
És a Laundries sorozatodat a kiállítás után befejezted?
Nem. A zokni szobrok a legutóbbiak, azokat mindenképpen folytatom, és aztán az összehajtogatott ruhák következnek. Az elhagyott, ottfelejtett drapériák formailag és minden egyéb szempontból még sok lehetőséget rejtenek.
Tóth Anna Eszter: Flowing Laundry No.1, No.2, No.3 műgyanta, ruha, akril 2018
Mostani művészeted még mindig az absztrakt festészeti kategóriába tartozik?
Absztrakt képeket fedezek fel nem absztrakt helyzetekben. Az egész egy játék, a sík és a térbeliség, a festészet, a szobrászat, a művészet és a nem művészet között. Reakció arra, amit a kortárs művészet vizuális nyelve és gondolatisága képvisel a határok elmosódásáról és a körülöttünk lévő világ lenyomatáról.
Tóth Anna Eszter: Laundries on White I., 58x58cm, akril, vászon 2018
szerző: Batka Annamária
