Egy szobányi retrospektív - így lehetne jellemezni Szöllősi Géza Mesék a fiúszobából című kiállítását, mely 2020. augusztus 2. és 16. között került megrendezésre a csopaki ZM&G Galériában. A kiállítás egyben a GARTEN történetének első egyéni tárlata. A kiállítás koncepciójáról Szöllősi Gézát kérdeztük.
Visszatekintve a tárlatra, mennyire lepett meg, hogy életed különböző szakaszában készült alkotásaidat be tudtad rendezni egyetlen szobában úgy, hogy egységet alkossanak?
Egyáltalán nem lepett meg. Nyilván egy festő esetében, aki kizárólag a festészet médiumával dolgozik, és ebben alkotja meg különböző korszakait, egységesebbnek hathat egy életmű. Talán mivel többféle médiummal dolgozom, ezért tűnhet a művészetem sokfelé ágazónak, pedig hasonló témákat járok körbe.
Az emberben bizonyos időközönként és életkorban megszületik a vágy, hogy egy idézőjelesen nagy, átfogó, visszatekintő kiállítást rendezzenek az addigi munkáiból. A csopaki ZM&G Galériában létrejött kiállításomat ennek a majdani nagy kiállításnak a főpróbájaként fogtam fel.
Túl azon, hogy te vagy az alkotó, mi az a közös nevező, ami öszeköti ezeket a tárgyakat számodra?
A fotókon kívül csak szerves anyagokból készült művek szerepelnek a kiállításon. A húsokat plasztinációval, az állatbőröket preparalással, a bogarakat pedig műgyantába öntve konzerváltam. A tárgyakat nézve szembesülünk azzal, hogy az örökkévalóságot nem lehet elérni. A szerves anyag és az örökkévalóságnak való megőrzésre tett kísérlet kudarca az, ami közös ezekben a tárgyakban. A kiállított fotók is ennek a melankóliáját árasztják magukból, csak narratív módon.
Műveid szeretnének-e adni bármiféle választ a huszadik és huszonegyedik századi emberiség borzalmaira?
Pontosítanád a kérdést!
Arra utalok, hogy az ember teremtő akar lenni.
És ez miért borzalmas?
Mert az ember beleavatkozik a természet rendjébe.
Az ember is a temészet része, tehát bármit csinál, az természetes. Szerintem nincs olyan, hogy mesterséges vagy természetes. Például azzal sem értek egyet, hogy természetellenesnek és gonosznak titulálják azt, ha az ember beleavatkozik a genomba, de természetesnek és “nem-gonosznak” mondják azt, ha az embertől függetlenül létrejött mutáció avatkozik be a genomba akár jól vagy rosszul.
Azzal sem értesz egyet, hogy a tárgyaidnak köze van a borzalom érzéséhez?
Nem, mert sem borzongatni, sem ilyesztgetni nem akarok senkit, főleg nem magamat. A borzongás érzését lehet az váltja ki, hogy a tárgyaim egyfajta erőszak által születnek meg, hiszen meghaltak előtte, amikből készültek :( Mind halott lények testéből készült "játékok".
A bizarr szerinted megfelelő esztétikai kategória-e műveid leírására?
Nem szeretem, mert szemforgató kifejezés. Vonzó, de van benne valami piszkos. A széphez képest a bizarr halmaza kisebb, márpedig a vizualitásom gyakran mutat párhuzamot a mainstream popkultúrával, vagyis pont az átlag ízléssel. És a gyerekek is hasonló dolgokat néznek a médiában.
Ha a bizarr nem megfelelő kategória, akkor hogyan jellemeznéd műveidet?
Mivel szerintem senki sem különleges, ezért ami nekem tetszik, annak másnak is tetszenie kell. Az ember azért készít "faragott képeket", mert tetszenek neki a többi “képfaragó” által készítettek, de hiányérzete van, és ő is meg szeretné alkotni saját képét. Ezt a “képfaragást” addig művelem, míg a szemem be nem telik a látványával.
Kiállításod címe Mesék a fiúszobából, mely a gyermeki lélek tudatalattijára utal, mégis felnőttként alkotod meg ezeket a játékokat. Miért utalsz vissza a gyerekkorodra?
A “fiúszoba” a kamasz fantáziára és érzelemvilágra utal, amit a mai napig használok, egy végtelen terep számomra. A kamaszfiú fantáziájának pedig része a science fiction és a testiség. Panelben nőttem fel, és vizuális ingerként főleg a '80-as évek popkulturája hatott rám. Tárgyaim ezekből az élményekből táplálkoznak: a popkultúrából ismert játékfigurákra hasonlítanak, viszont nem olyan prűdek és szemforgatóak. Valóban éltek "azelőtt".
A Kitin Project bogaras szobrai kis méretűek, míg a róluk készült poszterek ember nagyságúak. Ikonok vagy démonok-e ezek a képek számodra?
Mikor érzed az, hogy egy-egy téma vagy az anyag már teljesítette a küldetését? Mi határozza meg a váltópontokat művészetedben?
Általában az anyag szab határt. A formalinba tett hússzobraim például egy bizonyos méret fölött már mozdíthatatlanokká váltak számomra. Elfáradtam a készítés technikájába, és anyagot váltottam. Mindennek ellenére nem érzem úgy, hogy eddigi munkámban használt bármelyik technikát és anyagot kimerítettem volna, időről-időre visszatérek hozzájuk.
A ZM&G Galéria, a balaton északi partján, Csopakon, a természet lágy ölelésében, szinte idilli környezetben helyezkedik el. Egy urbánus múzeumi kerethez képest itt másként hatottak-e a tárgyaid számodra?
Maga a kiállítótér teljesen hagyományos, nem különbözik más galériák terétől. Viszont ha kilépünk belőle, akkor egy rendkívül kedves család valós életterében találjuk magunkat, ami mindenképpen érdekes dolog. Mint ahogy az egész Garten furcsa képződménye is az.
A kérdésem viszont egy kicsit arra is vonatkozott, hogyha ebben a bukolikus környezetben nőttél volna fel, akkor is hasonló művészetet hoztál volna létre?
Ezt nem tudom megmondani. De örültem volna, ha itt növök fel.
fotók: Neogrády-Kiss Barnabás
szerző: Batka Annamária