Hortobágyi Endre a magyar művészettörténet kirekesztett figurája. Kirekesztette őt nemcsak a kor, mely tagadott minden szubjektivitást és individuumot, hanem saját személyisége is, mely a kor kétszínű, megfigyelt társaságai helyett jobban kedvelte a magányt és visszahúzódást.
„A természet szimbólumai vezették rá az embert, hogy felismerje magát a létben, s egyben a természet ajándékozta meg a szépség élményével. Legyenek azok az embert gyönyörködtető természeti jelenségek, növények, állatok, az emberi test, vagy akár az erdei madár hangja. Aki közvetlen élmény hatása alatt fest őszinte elragadtatással, hittel és meggyőződéssel, az törvényszerűen rátalál saját hangjára. Az élmény erejénél fogva képes lesz kialakítani saját festésmódját, stílusát. Munkálkodásában akkor ér célba a festő, ha eléri azt az állapotot az elv, az eszme révén, amely által képes visszahelyezni magát az elveszett szabadság állapotába.” Hortobágyi e mondatokkal foglalja össze ars poeticáját az 1996-ban az Ernst Múzeumban megrendezett életmű kiállításának katalógusában.
Magányában nem nagyszámú, de annál jelentősebb életművet hozott létre, mely új szólamot hoz a magyar absztrakció eddig ismert huszadik századi történetébe. Felszabadító gesztusok, nagyívű festői futamok, színek és formák eleven organikus játéka jellemzi festészetét egy olyan időszakban, melyben a strukturalizmus, az ellenőrzött formák szellemisége uralkodott.
1941-ben született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait a Képző és Iparművészeti Szakgimnáziumban (Kisképző) végezte. A gimnázium után apja politikai múltja miatt többszöri próbálkozás után sem nyert felvételt a Magyar Képzőművészeti Egyetemre (akkor főiskola). Képzését autodidakta úton folytatta tovább. Életműve három szakaszra bontható. Az első, 1963-tól a 70-es évek elejéig tartó. Ebben az időszakban a Zuglói-körhöz csatlakozva a francia informel festészet hatására bontakoztatja ki festészetét. Ekkor hozza létre színekben tobzódó, a természet látványát elemeire bontó, erős hangulatú képeit. „Szabadságélmény, a jövőbe vetett hit és bizalom, elvek és követendő eszmék határozták meg festészetem kezdetét”- írja Visszatekintésében erről az időszakról.1966-ban részt vett a kör tagjai által szervezett Új törekvések kiállításon, melyet a Lektorátus betiltott.
Kiállításenteriőr az 1996-ban az Ernst Múzeumban megrendezett retrospektív tárlatból
A második szakasz a hetvenes évek közepétől 1983-ig tart. A kiállítások betiltása, az autodidakta festőstátusza, az általa képviselt festészet hivatalos visszautasítása a kirekesztettség érzését erősítették benne, és egyre inkább visszavonult. Elvonulva, pesthidegkúti lakásának magányában alkotott képein a szigorúbb formai megoldások dominálnak, organikus és konstruktív formákkal egyaránt kísérletezik, színei komorak, barnás árnyalatúak. Életének erről a szakaszáról kevéset tudunk, majdhogynem csak saját festményei tanúi ennek a szakasznak.
A nyolcvanas évek közepétől aztán új lendületet vesz festészete. Az új szenzibilitás alkotóival párhuzamosan expresszív, dinamikus, erős érzelmeket közvetítő felületeket fest. Ebben az időszakban alkotja a Resident Art Fair katalógusában is szereplő narancssárga-fekete-kék képét.
Hortobágyi Endre: Cím nélkül, 100x140cm, olaj,vászon, 1990 körül
Az új érzékenység, általa inkább új festőiségnek nevezett festői periódus két fő vonásáról így ír: 1). A hagyományos, kiegyensúlyozottságra törekvő képszerkesztés helyébe organikus képszervezés lép. Az egymásból kibomló egynemű elemek organikus egységet képeznek a felületen. Ebből a módszerből fakad többek között az a spontán erő, amely az ilyen képeket jellemzi. 2)Kötött vagy kötetlen festőiség. Ez alatt azt értem, hogy a képet, a megjelenítés szándékától függően, vagy szabad sugarak, sugárnyalábok egymásból kifejlődő, vagy egymást metsző, egymásba simuló erővonalak, fények, fénysávok alkotják.” Életének ebben az utolsó szakaszában keletkeznek a gyakran egy lendülettel megalkotott nagyméretű monokróm képei, melyen vízszerű felületein fényszerű ívek játszanak.
Hortobágyi Endre: Kompozíció no.2, 70x50cm, tus, papír, 1990 körül
1996-ban az Ernst Múzeum retrospektív életmű kiállítást rendezett számára. A kiállítás a festményei mellett nagy figyelmet szentelt rajzainak is, mely az életmű szerves részét képezi. Ezeken a szénceruza és tusrajzokon is jelen van az a formabontó szabadságélmény, mely Hortobágyit a huszadik századi magyar művészettörténet felejthetetlen hangulatú, és felismerhető kézjegyű festőjévé teszi.
Bánki Ákos 2019-ben Hortobágyi - The Annihilated címmel dokumentumfilmet rendezett a festőről. Az életmű fennmaradt dokumentumait és képeit felkutatva, családtagjait és barátjait kérdezve ered a tragikus sorsú festő nyomába. Az interjúk és az előkerült dokumentumok által egy drámai sors rajzolódik ki előttünk. Az eddig méltatlanul eltitkolt életmű képei jelennek meg a vásznon.
szerző: Batka Annamária
